Éjszaka futottak a tokaji fénytengerben

Éjszaka futottak a tokaji fénytengerben

Több mint félezren futottak tokaji éjszakában, amelyre a legtöbben Nyíregyházáról érkeztek.

A Tokaj by Night Run népszerűsége folyamatosan nő, hiszen tavaly még csak 340 indulója volt a futóversenynek. Idén Szlovákiából, Amerikából és az ország több mint százhúsz településéről érkeztek a péntek esti rajtra.

A rengeteg színvonalas kísérőprogram után Juharos Gábor bemelegítése pörgette fel a futókat, hogy az 5 és 10 kilométeres távot teljesíthessék. A legnagyobb létszámú iskolának járó díjat a nyíregyházi Eötvös József Gyakorló Iskola nyerte el, akik 43 fővel neveztek a gyermekek körében is közkedvelt eseményre. A legnagyobb létszámú csapatot a Watt Team Kft indította. Czabányi Attila futás közben gitárral, énekkel, buborékkal, fényekkel emelte a futás színvonalát és Orosz Tibor kamionja is méltóképpen „villogott” a Fesztiválkatlanban, amely kiváló helyszínnek bizonyult.

– Köszönet illet minden indulót, támogatót, segítőt, ám a rengeteg élményelem mellett el kell, hogy mondjam, idén nagyon nehéz volt megrendezni a futóversenyt, így még kérdéses az esemény jövője – összegzett Pokrovenszki Gergely szervező, a Tetterő Egyesület elnöke.

(Forrás: https://www.szon.hu/)

Tokaj legmenőbb éjszakai futása

Tokaj legmenőbb éjszakai futása

2023. Június 28-án nemzetközi mezőny indul a Fesztiválkatlanból.

A Kelet-magyarországi régió egyetlen éjszakai futóversenyére már Nyugat-Magyarországról is többen neveztek. Tavaly a legtöbb versenyző Nyíregyházáról érkezett, idén is várják vármegyeszékhelyünkről és vármegyénkből jelentkezőket a szervezők.  A Tokaj by Night Run futásra óriási az érdeklődés már országhatáron túlról is, ezért a szervezők úgy döntöttek, idén limitálják az indulók számát. Érdemes tehát minél korábban bebiztosítani a helyet a sportos ám egyben turisztikai eseményre. Idáig közel 300-an neveztek, de még az utolsó két hónapban több száz nevezőt várnak az egyedi eseményre.

A táv 5 km és 10 km lesz, de sokan úgy tervezik, lesétálják a távot, hiszen itt erre is lehetőség nyílik! 2024.június 28-án éjszaka Tokajban a minden az éjszakai fényélményről szól majd. A természet ölelésében található Fesztiválkatlan nem mindennapi rajthelyszín lesz. A futóútvonalon pedig egy körön belül találkozik a múlt és a jelen, vagyis a futók áthaladnak a történelmi belvároson is, és a nemrégiben átadott, a Tokaji-hegyet megkerülő kerékpárút egy szakaszán is.

A rendezvény egyik legkülönlegesebb része sokak szerint az Erzsébet királyné hídja lesz, amelyen a futók többször is áthaladnak majd. A nemzetközi futóversenyen kötelező lesz a fejlámpa viselése, de nemcsak ettől lesz ragyogó a tokaji péntek éjszaka.
A szervező Tetterő Egyesület különleges fellépőket is tartogat az estére, s természetesen díjazza majd a korcsoportok legjobbjait is. Ez egy igazi csapatépítő, éjszakai buli futás lesz az időmérős futóverseny mellett. Amatőröket, profikat, fiatalokat, időseket egyaránt várnak a szervezők.